A AirsoftÚjonc wikiből
A lap korábbi változatát látod, amilyen Csokáv (vitalap | szerkesztései) 2014. szeptember 6., 11:40-kor történt szerkesztése után volt.

A lőtáv

Sziasztok, Achmed, vagyok, de nem a terrorista. :)

Kicsit szeretnék beszélni egy olyan dologról, ami sok játékosnak csimborasszója, illetve nagy tévedések, és néha elég erős nagyotmondások alapja, és ez pedig a lőtáv.

Nem mondom azt hogy profi, ős öreg játékos vagyok a magam mögött lévő több, mint 3 évvel, de a sport szeretete miatt, és persze a játék miatt mélyen beleástam magam az AS témájába.

Kezdetekkor én is, miután megismertem mi az az FPS, már egyből levontam a következtetést, hogy nagy FPS, nagy lőtáv, holott közel sem így van!

Mért is van ez?

Az első probléma, még nekem is, építészmérnöknek tanulva, a távolság felbecslése. Bátran kijelentem hogy a játékosok - főleg a nem tapasztalt játékosok - nagy része nem tudja felmérni a távokat. Vegyük két barátomat példaként, akik egy Cyma m14-et (kb. 400 fps) és egy Tanaka Kar98-at (Greengas, 550-600 fps) lőttek be szemre 60 méterre. Viszont nagyon bölcsen, ezt le is mérték lézeres mérővel, és lám, 45 méter volt az a 60 méter.

Felmerülhet pár kérdés

Mért csak ennyire lő egy mesterlövész? Nagyobbrészt a legtöbb távolsági kontakt kb. ebben a 30-50 méter közötti távon játszódik le. Közelebb már CQB, CQC, messzebb meg eléggé kevés fegyver visz el, főleg pontosan.

De én fel tudom mérni hogy mekkorát lő a fegyverem! Igen, ez elmondható, ha megismerted a fegyveredet, sőt meg is kell tanulni, mi a táv amin érdemes lőni vele. Ez az egyik legfontosabb tényező, hisz nagyon bután mutat, hogy kiáll pár ember, elkezded lőni az ellenfelet, és te úgy látod hogy eltaláltad, de legtöbbször méterekkel előttük pattog a BB. Sokszor ebből van a vita, és a "terminátorozás".

Mi a megoldás?

Általában erre a válasz - most főként az AEG-eseket venném elő, és nagyobbrészt a "sima lövész" fegyverekkel rendelkezőt - mindenképpen a fegyver megismerése, illetve olyan fegyver választása ami jó lőképpel rendelkezik.

Ez persze áldozattal jár, annak ajánlom aki nem tetszésből választ, hanem praktikusságból. Általam preferált fegyverek és márkák: Japán és Taiwani, és egyébb high end termékek. Ezek mindig egy kicsit jobbak mint a középkategóriás kínaiak: Cyma, Dboy, JG. Ez nem jelenti azt hogy a kínai rossz, csak árban kedvezőbb. Külön kiemelném hogy Cymának vannak nagyon jó szériái, amik csodálatosak, már szinte jobbak mint egy TM.

Típusok szerint, saját tapasztalatból a legrosszabbak pontosságra a G36 variánsok és az M4/15/16 variánsok. Ezt úgy mondom, hogy én is m4 tulaj vagyok, és nekem is sok pénzbe került, mire jó lőképet és távot tud a fegyver. Sajnos akik ezen típusokat szeretik le kell nyelni a békát, a hopkamara és Gearbox kialakítása miatt történik ez. Lehet rajtuk segíteni (pl A.C.M. GB számomra bejött Madbull Ultimate Hopkamráva, kék Madbull gumival.)

A G36 egy jól állítható, pontos hopup kamrával rendelkező fegyver, valószínűleg az író rossz darabot fogott ki. Illetve a gearboxnak nem sok köze van a pontossághoz, hacsak az összeszerelése nem hibás. - Csokáv

Utána jönnek a mp5 variánsok, illetve a G3 variánsok, ezek belülről egyformák szinte. Kb. egy szinten vannak a Steyer Auggal aminek szintúgy ehhez hasonlóan van kialakítva a belseje, bár csak a JG márkát próbáltam idáig. G3-ra visszatérve gyári Tokyo Marui G3 SAS nagyságrendekkel pontosabb volt 53 méteren mint a tunningolt M4-em! Ez már csak azért érdekes, mert sokkal rövidebb a csöve a G3-nak, nincs 23 centi, szemben az M4 407 milliméterével.

A prímet mondhatni a M14 és a Kalashnikov termékek viszik kialakításuk miatt. Nem egyszer láttam Cyma AK-t dobozból kivéve, újonnan, 40-45 lemért méteren fejalakot (20cm átmérőben) szórni.

Az AEG pontosságához szinte kizárólag a hopup kamra, hopup gumi a fontos. A kamrák kialakítása abban játszik szerepet, hogy mennyire sok alkatrészből áll, mennyire hajlamos lötyögni, és mennyire hajlamos elállítódni. Ez alapján a rossztól a jóig a sorrend nagyjából: M4, Mp5, AK/G36/AUG/G3, M14. Persze minél márkásabb a fegyver, annál minőségibb a hopup megmunkálása is, így annál pontosabb is. A legfontosabb pedig maga a hopup gumi, ezért szokás cserélni a kínai fegyverek gumiját már az első használat előtt. - Csokáv

Mit tegyünk, hogy jó legyen a lőkép, ha már megvettük a fegyvert?

Ami fontos hogy a csövet megfelelő módon mindig takarítsuk ki játék után, illetve ha sokat állt akkor előtte is. Erre adnak egy tisztító pálcát, aminek a "tűfok" szerű végébe egy kb 4-5 centi hosszú és 1 centi magas, nem műszálas rongyot tekerünk, és ápolószerrel tisztára takarítjuk. Én wd40-et használok erre a célra, ráfújom a feltekert kendőre majd ezzel tisztítom ki a csövet. Fontos hogy a gumit ne érje wd40, mert elmarhatja.

Én nem javaslom a WD-40-et. Jobb, ha olyan anyagot használtok, ami nem marja a gumit, ha véletlen mégis rákerül. Alkohol például remek a célra. - Csokáv

Sosem szabad éles lőfegyverhez való drótkefével takarítani, mert felmarja a csövet, és akkor pontatlan lesz nagymértékben a fegyver.

BB minősége!

Törekedjünk jó minőségű, nem sorjás BB venni. 0.25 0.28 vagy 0.30 grammos közül érdemes választani ha nem CQB re használjuk a fegyverünket, tudjuk hogy 20 méteren felül fogunk lőni, és nagyon kevés vagy egyáltalán nem lesz közelharc, épületharc. Viszont érdemes épületharca olcsóbb, de nem sorjás 0.2 bb használni.

A hopup kamra beállítását megfelelően el kell végezni!

Ha ezek mellet sem javult a lőkép, vagy lőtáv, érdemes pontosság tuningban elgondolkozni. A szórás kiváltója legtöbbször az ingadozó nyomás, nagyobb eltérés van két lövés fps értékében. Ha ezt levittük 2-3 fps re vagy netalán nem is ingadozik akkor biztosak lehetünk benne hogy pontos lesz a fegyver.

Ha nem, akkor érdemes a Hopupkamra, Gumi, Nózi, Hengerfej, Dugattyúfej, és akár Henger cseréjén gondolkozni. Fegyvertípustól függően ez akár a fegyverünk árába is kerülhet, viszont itt is a minőségi, nem sorjás, és megfelelően illeszkedő alkatrészek csodát tudnak tenni.

A preciziós csövet kihagytam. Nekem az a tapasztalatom vele, hogy bár nagyon jó a neve, de nem az mégse. 33%-nak hívom inkább, mert vagy ténylegesen javít, vagy marad a lőkép ugyanúgy, vagy ront rajta. Ezt csak kipróbálás útján lehet megtapasztalni. Én boldog vagyok mindkét csövemmel az M4-hez amiből TM és JG van, mindkettő alap.

Ha mindezt elértük, itt már azt is észre vesszük, hogy javul a lőtáv, a fps szórás csökkentése miatt.

Remélem segítettem! Jó játékot mindenkinek!

Achmed