A AirsoftÚjonc wikiből

A pénz beszél

Ejtsünk néhány szót arról, ami bevallottan vagy titokban, de minden játékost komolyan érint: róla, a pénzről. Arról, hogy mi (hol) mennyibe kerül, és hogy mi mennyit ér (valójában).

Az airsoft nem egy olcsó hobbi. Természetesen relatív, hogy mit tekintünk olcsónak vagy drágának, ahogyan az is elmondható, hogy a játékos igényeitől is függ, hogy a teljes felszerelése mennyiből áll meg, de az is biztos, hogy ha az ember kellő körültekintéssel vásárol, akkor jelentős összegeket takaríthat meg. A fegyver(ek) és a szükséges felszerelés megválasztásának tekintetében születtek már írások ezen a portálon, így erre nem térnék ki részletesebben. (A parttalan "márkás vagy kínai fegyvert vegyek" vitába sem szeretnék beszállni, de azt megemlíteném, hogy az utóbbi időben a kínai gyártók átrendeződése és az egyre jobban felszerelt és egyre jobb minőségű modellek megjelenése okán a kínai fegyverek relatíve drágultak a márkás replikákkal szemben.)

Hol érdemes fegyvert illetve felszerelést vásárolni: külföldön vagy itthon?

A forint utóbbi időkben tapasztalható gyengélkedése miatt általánosságban elmondható, hogy külföldről airsoft-tal kapcsolatos árut rendelni kevésbé éri meg, mint évekkel ezelőtt, mert többnyire nem lehet jelentős megtakarítást elérni így. Természetesen az itthon nem kapható termékeket - legyen az fegyver, alkatrész, kiegészítők vagy ruházat - továbbra is csak külhonból lehet beszerezni, de ami itthon is kapható, az néhány extrém kivételtől eltekintve hasonló áron érhető el, mint külföldről, ráadásul az itthoni vásárlásnak megvan az a tagadhatatlan előnye, hogy nem kell heteket várni, míg a megvásárolt áru megérkezik. Ha mégis külföldről történő rendelésre adná az ember a fejét, akkor érdemes többekkel összeállva rendelni, mert így (jobban) megoszlik a postaköltség.

Mennyiből jön be?

Ugyan több helyen is megtalálható (megfelelő fórumokon) a külföldi vásárlások pontos, forintosított költségvonzatának számítási módja, mégis sokan még ott tartanak, hogy a hongkongi webshopokban látható dollár árat felszorozzák a nagyjából aktuális forint (közép)árfolyammal, és azt gondolják, hogy ennyibe kerülne nekik, ha kintről rendelnének (majd a fórumokon értetlenkednek, hogy egyes hirdetők miért árulják - szerintük - irreálisan dárgán a - szerintük - kintről sokkal olcsóbban berendelhető árukat), ezért most megosztjuk veletek az aktuális kalkulációs metódust.

Az alábbiakból tevődik össze a külföldön vásárolt áruk forintosítható értéke:

  • 1. az áru értéke (a vásárlás pillanatában aktuális forint eladási árfolyammal számolva, tehát a középárfolyamnál drágábban)
  • 2. a szállítás költsége (az 1-es ponttal megegyezően forintosítva)
  • 3. az itthoni vámolás költsége (ha nem csúszik át vámmentesként, amire nagy csomagként igen minimális az esély), ezen belül:
    3.1 áfa (csak 22 EUR felett fizetendő, a szállítással EGYÜTT kalkulált vámérték 27%-a)
    3.2 vám (csak 150 EUR érték felett fizetendő, a szállítással EGYÜTT kalkulált vámérték 3,2%-a EU-n kívüli országból)
    3.3 postai eljárási díj (egységesen 1.200 Ft a vámkezelés alá vont csomag egészére)
  • 4. a postai átvétel járulékos költségei (közlekedés, parkolási díj, munkaidő kiesés), amivel szinte senki nem kalkulál, pedig nem mindenkinél jön ki elenyésző mértékűre

Tehát egy 100 dolláros termékre, amit Hongkong-ból rendel meg az ember 50 dolláros szállítással, akkor a 150 dolláros, 220 Ft-os árfolyammal számolva 33 ezer forintos vételárhoz még hozzá kell számolni az itthoni vámkezelés során a 27%-os áfát (8.910 Ft), valamint az 1.200 Ft-ot, amit a posta kér, ami így 43.110 Ft-os költséget jelent (nem számolva a fent említett 4-es pontot!), amely közel a duplája a 100 dollár 220-szal történő felszorzásának. 150 EUR áruérték felett pedig még a teljes vámértékre rá kell számolni a 3,2% vámot is, tehát ha az iménti példát 150 dolláros termékkel, de szintén 50 dolláros szállítással számoljuk, akkor a teljes végösszeg (150+50)*220*1,285+1200 = 58.620 Ft-ra jön ki.

A kalkuláció tehát így fest:

VÉGÖSSZEG (Ft) = (A+B)*C*(1+D/100+E/100)+F

ahol

  • A = a termék ára a webshopban külföldi valutában
  • B = a termék szállítási díja külföldi valutában
  • C = a vásárlás pillanatában aktuális forint eladási árfolyam az adott valutával szemben
  • D = az áfa értéke százalékban (27) - 22 EUR együttes áru- PLUSZ szállítási érték felett fizetendő
  • E = a vám értéke százalékban (3,2) - csak 150 EUR együttes áru- PLUSZ szállítási érték felett fizetendő
  • F = postai eljárási díj (1200)

Hol érdemes itthon vásárolni?

Szerencsére itthon lassan de biztosan növekszik azon üzletek száma (beleértve a webshopokat is), ahol airsoft témájú áru szerezhető be, ezért mindenképpen érdemes jól körülnézni a boltok kínálatában, mielőtt az ember vásárolni indul - előfordulhat ugyanis, hogy jelentős árkülönbséggel találjuk meg ugyanazt a terméket különböző boltok kínálatában. Ehhez érdemes jártasnak lenni airsoft berkekben. Annyira mindenképpen, hogy például átcsomagolt kínai AEG-ért ne fizessünk akár tízezrekkel többet pusztán a márkanévbeli eltérés miatt.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a népszerű aukciós weboldalakon nem ritkán lehet - szándékosan vagy sem, ezt nehéz eldönteni - (akár erősen) megtévesztő hirdetésekkel találkozni. Itt megint csak a jártasság segíthet, illetve érdemes tanácsot kérni egy szakavatottabb játékostól, mielőtt az ember belefut például egy műanyag gearbox-os AK-ba, amelynek a hirdetésében természetesen erről a tényről szó sem esik. Ne habozzunk a megfelelő fórumokon segítséget kérni, ha nem szeretnénk akár több tízezret bukni egy-egy ilyen ügyleten!

Új, illetve újszerű airsoft termékeket ráadásul sokszor bolti ár alatt is lehet találni airsoft apróhirdetések között. Megbízható hirdetőktől (minimális körültekintéssel eldönthető, hogy ki számít annak) rizikómentesen vásárolhatunk, miközben kemény ezreket lehet e módon megspórolni. Garanciát pedig boltban sem kapunk többet - az ugyanis többnyire csak a küszöbig érvényes kínai fegyverek, kiegészítők és alkatrészek esetén. Aki tehát elsősorban a garancia miatt vásárolna boltban, inkább keresgéljen az apróhirdetések között!

Használtat vagy újat?

A kettes számú örök kérdés azután, hogy márkás vagy kínai airsoft terméket vásároljon az ember - és hasonlóan nehéz rá válaszolni. Aki a lehető legbiztosabbra szeretne menni fegyvere vagy felszerelése kezdeti működőképessége tekintetében, annak érdemes lehet az új mellett döntenie, de kínai termékek esetében nem szabad megfeledkezni a tényről, hogy - egy közismert honi airsoft szerelőguru szavaival élve - sosem tudhatjuk, melyik dzsunkán gyártották azt szorgos kis kínai kezek, így bármikor előfordulhat, hogy a nem kielégítő minőségbiztosítás miatt a kínai termék vásárlója újonnan hibás áruhoz jut. (A jelen sorok írójának eddigi jó félszáz kínai fegyveréből kb. háromtucatnyi újonnan érkezett Kínából, és mindegyik kifogástalanul működött dobozból, sőt, van olyan is köztük, amelyik több mint 2 éve érintetlen belülről.)

A használt termékek többnyire csak az árukkal tudnak versenyezni. Itt is érdemes azonban észnél lenni, ugyanis a használt fegyvereket és kiegészítőket is van, hogy szinte új árban próbálják meg egyes hirdetők elsózni. Ez nem minden esetben tekinthető "lehúzásra" irányuló próbálkozásnak, ugyanis előfordulhat, hogy a hirdető maga is "lehúzás" áldozata volt, amikor - akár újonnan, boltban - megvásárolta. A piac azonban kíméletlenül letöri az esetek többségében ezeket az árakat, hacsak nem talál a hirdető egy "madarat".

Minden tekintetben érdemes a hazai fórumokon hirdető, ismert nevű szerelőktől vásárolni használt fegyvert, ők ugyanis egyrészt várhatóan jó állapotban, másrészt többnyire érvényesíthető garanciával kínálnak fegyvereket, ráadásul jellemzően a konkurenciánál nem drágábban.

Mennyit ér használtan egy airsoft fegyver?

Nehéz megmondani, hogy mennyit ér reálisan egy használt fegyver, ugyanis az a közgazdasági alapvetés, hogy minden annyit ér, amennyiért vevőt lehet rá találni, de azért többnyire jól körülhatárolható szabályok szerint alakul a használt airsoft fegyverek ára. Az AEG-ek tartják a legrosszabbul az árukat, hiszen újonnan ők kerülnek a legtöbbe. Míg tehát egy újonnan 15 ezerért megvásárolt shotgun néhány ezer forinttal olcsóbban eladható használt, de nem elhasználódott állapotban, addig egy vele azonos mértékben használt AEG az értéke harmadát-felét is elveszítheti azonos idő elteltével. Hasonlóan, a márkás, tehát újonnan eleve drágább AEG-ek aránylag többet veszítenek az értékükből, mint kínai társaik (másolataik). Ennek a magyar mentalitás az oka, miszerint az átlag magyar vásárló nem az ár/érték arányt, hanem pusztán a vételárat nézi. (Sokan bele sem gondolnak abba, hogy egy új kínai fegyver áráért egy használt, de megkímélt, sokszor minőségileg tuningolt márkásat is kaphatnának.)

További tény, hogy a vásárlók többnyire nem szeretik megfizetni sem a tuningot, sem a drága, a fegyverről együtt árusított kiegészítőket, ezért általában célszerűbb a drágábban eladandó fegyvert lehetőség szerint alapfegyverré visszaalakítva árulni, a kiegészítőit és tuning alkatrészeit pedig külön értékesíteni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy így kisebb anyagi veszteséggel lehet túladni egy megunt fegyveren. Arra viszont legyen lelkiekben felkészülve az ember, hogy a levedlett fegyvert veszteséggel fogja tudni csak eladni. Fontos megérteni, hogy a potenciális vásárlóközönség jelentős hányada cserében gondolkodik, illetve a saját fegyverét is el kell adnia ahhoz, hogy másikat vásárolhasson; ezért sem lehet jó áron értékesíteni a használt airsoft felszerelést, illetve ezért kínálnak sokan cserét a hirdetőknek. Ez utóbbi sem ördögtől való, de tanácsos körültekintően csereberélni, mert nehéz azonos értékben csereüzletet lebonyolítani.

Loopio